220/7. A hamis étlap — Száguldás Auberoche felé

Garcin dermedten bámult a viaszos vászon alól kikandikáló papírfecsnire, mintha az étlap hirtelen méreggé változott volna.
– De… engem azzal bíztak meg Saint-Mireux-ben, hogy ezt a csomagot mindenáron védjem meg! – hebegte elszürkült arccal.
– Gratulálok, uram, a feladatot kiválóan teljesítette – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben finoman helyreigazította zakója hajtókáját. – Bár ha a montriveau-i bankár valóban a napi menü alapján őrizné a vagyonát, a desszertkínálat bizonyára komoly pénzügyi válságba döntené a várost.
Laurent, a kalauz értetlenül vakarta meg a sapkája szélét.
– Akkor Garcin úr csak egy csalétek volt?
– Pontosan – bólintott a nyugalmazott fődetektív. – Amíg ön és Garcin úr a folyosón drámai pillanatokat éltek át a nyikorgó cipője kíséretében, valaki rendkívül zavartalanul tevékenykedhetett a hálókocsi másik végében. Nevezetesen a fekete kalapos úr, aki az imént váltott jegyet.
Garcin tágra nyílt szemmel nézett a sötét folyosó felé.
– Azt akarja mondani, hogy engem csak kihasználtak?
– Nem szeretem ezt a kifejezést – csillapította Vaneau szelíden. – Mondjuk inkább úgy, hogy ön akaratán kívül a vonat legolcsóbb színházi előadásának főszereplője lett. Most pedig, Laurent, tisztítsuk meg az utat, mielőtt az igazi csomag megérkezik Auberoche-ba.