220/1. A rázkódó fadoboz — Robogás Saint-Mireux felé

Laurent elhűlve nézett a hatos fülke hirtelen bezáródó ajtójára, amely mögül továbbra is ütemes, rezes súrlódás hallatszott.
– Személyes feljegyzések? – suttogta a kalauz, miközben gyanakvóan a zár felé sandított. – Monsieur Vaneau, én még sosem láttam olyan kéziratot, amely fémfűrészként csiszolódik a fadoboz falához.
– A modern irodalom rendkívül éles elméjű szerzőket szül, Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau halk, derűs nyugalommal, s közben megigazította zakója hajtókáját. – És néha rendkívül súlyos mondatokat.
A folyosó végén ekkor felbukkant a fekete kalapos úr, aki láthatóan megkönnyebbülten sóhajtott fel, látva, hogy a hálókocsi levegője már mentes a mentolos hűtőgáztól.
– Uraim, elhárult a veszély? – kérdezte óvatosan, feljebb tolva kalapja karimáját. – Úgy értem, a hegedűtokos hölgy szódavíz-receptje után nem fenyeget újabb fagyási sérülés?
– A fizikai állapota felől biztosíthatom, uram – felelte Vaneau egyetlen szelíd mosollyal. – Ami pedig az elméjét illeti, azt hiszem, a szomszédos fülke doboza hamarosan gondoskodik a megfelelő szellemi izgalomról.
Laurent közelebb lépett a hatos fülke ajtajához, fülét óvatosan a fa burkolatra tapasztva.
– Ez nem papírzörgés – dünnyögte. – Olyan, mintha egy sárgaréz alkatrész próbálna kiszabadulni.
– Akkor ne várassuk sokáig, Laurent – mondta Vaneau szárazon. – A sárgaréz köztudottan türelmetlen fém.