217/1. A kattogó fabozos — Éjszakai robogás Varelmont felé

– Megengedi, kisasszony, hogy segítsek? – lépett közelebb Laurent kalauz, szaporán törölgetve a homlokát. – A vonat személyzete készséggel áll a szolgálatára!
– Köszönöm, nem! – vágta rá a fiatal hölgy élesen, és azonnal szorosabban zárta karjait a súlyos bőrpántok köré. – Senki sem nyúlhat hozzá! Ez egy rendkívül érzékeny tudományos műszer.
Monsieur Vaneau csendesen megköszörülte a torkát, miközben zakója hajtókáját simította el.
– A tudomány ritkán nyom ennyit a latban, Mademoiselle – jegyezte meg a detektív megszokott, higgadt nyugalmával. – És ha nem csal a hallásom, egy átlagos kronométer ritkán változtatja az ütemét a kocsi kanyarodásával egyidőben.
A hölgy gyanakodva meredt az idős úriemberre.
– Ön talán mérnök, uram?
– Csupán egy utazó, aki értékeli a precíz szerkezeteket – felelte Vaneau. – És aki tudja, hogy a Varelmont felé vezető szakaszon a sínek vibrációja nem tesz jót a finom fogaskerekeknek.
A fiatal nő gyorsan elhátrált a kilences fülke ajtaja felé, ám amint a kilincshez nyúlt, a doboz belsejéből éles, fémes koccanás hallatszott. A kattogás azonnal elhallgatott, s helyét feszült, néma csend vette át a folyosón. Laurent megszeppenve nézett Vaneau-ra, de a fődetektív tekintete már a doboz sarkánál szivárgó, sötét foltra tapadt.