216/7. A sárgaréz automata — Savenay peronján

– A félrevezetés meglehetősen találékony volt – folytatta Vaneau, miközben a megszeppent, fekete kalapos utas felé intett. – Mindenki azt hitte, egy elszabadult egzotikus madár vagy valamilyen ritka csempészáru lapul a bársony alatt. A lelakatolt kalitka maga volt a tökéletes vizuális elterelés.
– De mi buktatta le végül, Monsieur Vaneau? – kérdezte Laurent kalauz, kissé még mindig távolabb tartva magától a szerkezetet.
– A gépies pontosság – válaszolta a detektív. – A természet ritkán produkál óránként pontosan nyolcvanhárom gramm gépolajszagot, és a padlón végigguruló acélgolyó sem véletlenül követett mértani ívet. Ön a mozdony vibrációját használta fel a szétguruló jelzőgolyók adagolására.
A fekete kalapos úr még szóra nyitotta a száját, de a mondat közepén a szerelvény hirtelen nagyot zökkent. Éles fémsikoly hasított a levegőbe, ahogy a fékek rászorultak a kerekekre. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben, és a vonat lassan begördült a gázlámpákkal megvilágított Savenay állomásra.
Az ajtó kicsapódott. A peronon várakozó helyi nyomozók határozott léptekkel léptek a folyosóra. A vezetőjük benézett a hatos fülkébe, majd a fekete kalapos úrhoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a vasúti jelzőrendszer szabotázsának kísérlete ügyében!
– …ahogy az a legutóbbi sürgönyünkben állt – tette hozzá Vaneau halk megelégedettséggel.
Miután a gyanúsítottat elvezették, a vonat ajtai visszazáródtak, s az Intercontinental Express komótosan kigördült a sötétbe. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám ekkor a szomszédos fülke ajtaja halkan kattant. Egy új utas lépett a folyosóra: egy fiatal hölgy, aki egy feltűnően nehéz, bőrpántokkal rögzített fa dobozt cipelt, melyből tompa, ritmikus kattogás szűrődött ki. Vaneau csendben figyelte az új jelenséget.