216/5. A golyóálló kalitka — Rejtett mechanika Pont-Château felé

A fekete kalapos úr kapkodva igyekezett lábával a takaró alá rúgni a csillogó acélgolyót, ám az kiszámíthatatlan lendülettel gurult ki a folyosóra, pontosan Émile Vaneau makulátlanul fényesített cipőorráig.
– Különös állatfaj – jegyezte meg Vaneau, miközben hajlás nélkül, botja hegyével gyengéden megállította a nehéz fémgolyót. – Bár a madártanban kevéssé vagyok jártas, úgy sejtem, a kanárik ritkán tojnak tizenkét milliméteres, edzett csapágygolyókat. Különösen nem olyanokat, amelyeken finom műszerolaj csillog.
A fülke lakója idegesen megigazította a kalapját, és megpróbálta behúzni az ajtót. Laurent kalauz azonban – kihasználva a vasúti szabályzat nyújtotta tekintélyét – határozott mozdulattal útját állta.
– A csomagtér védelme érdekében ellenőriznem kell a kalitka tartalmát, Uram – mondta Laurent, miközben hangjában elfojtott feszültség vibrált. – Amennyiben ön valóban egy mechanikus szerkezetet szállít madárként lekönyvelve, az nem csupán szabálytalan, de veszélyezteti a szerelvény egyensúlyát is.
– Ez felháborító! – hördült fel a kalapos férfi. – Önök megzavarják a magánszférámat és a nevelési módszereimet!
– Nevelési módszerek? – kérdezte Vaneau, és halk kattanással kinyitotta régi ezüst zsebóráját. Egy pillanatig nézte a számlapot, majd higgadtan visszacsúsztatta a mellényzsebébe. – Nos, Uram, a nevelés eredményét tekintve a gépezete valóban kiválóan teljesít. Ugyan nem csipog, de kétségkívül rendkívül egyenletes ütemben adagolja az acélgolyókat. Pont-Château felé haladva a kanyarok élesebbek lesznek, és attól tartok, a szomszédos fülkék lakói kevésbé értékelik majd a fémgolyók éjszakai futamait.
A fekete kalapos férfi arca elfehéredett, ahogy megértette: a lelakatolt kalitka fekete bársonya nem védi meg tovább a titkát.