215/9. A szétázott üzenet leplezése — Csikorgó fékek Chantelle-ben

A szürke köpenyes utas hátralépett egy lépést, de a hálókocsi keskeny folyosója nem kínált menekülési útvonalat. Laurent kalauz idegesen igazgatta a tányérsapkáját, és a detektívre nézett.
– Szóval nem egyszerű teacsempészetről van szó? – nyelt egyet a kalauz.
– Dehogy – rázta meg a fejét szelíden Monsieur Vaneau. – Az ánizs csupán a kalauzfülkéből eltulajdonított friss kék tinta leplezésére szolgált. Utasunk arra számított, hogy ha a hamis riasztást a hivatalos papírra írja, a hatóságok a személyzetet gyanúsítják majd. A bársonydoboz sarka azonban elárulta: a viaszpecsét még nem száradt meg teljesen, amikor a zsebébe rejtette.
– Ez... ez méltánytalan feltételezés! – háborodott fel a szürke köpenyes, miközben a falhoz lapult.
– A tények ritkán törődnek a jó modorral – jegyezte meg Émile Vaneau csendesen. – Ön tehát nem más, mint...
A mondat végét elnyelte a fékek hirtelen, fülsértő csikorgása. A szerelvény meglódult, a fali lámpák üvege megcsörrent, ahogy az Intercontinental Express lassan begördült Chantelle állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, és két határozott fellépésű nyomozó lépett a folyosóra.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, okirathamisítás ügyében! – lépett előre a rendőrbiztos.
– ...a teakeverék mögé búvó hamisító – fejezte be Vaneau a félbeszakadt gondolatot, mintha a hatóságok megérkezése a végszó természetes része lett volna.
A szürke köpenyest elvezették. A peronon új utasok nyüzsögtek; egy kalapos úr lépett a kocsiba, kezében egy szokatlanul nehéz, lelakatolt fémkalitkával, amiben semmi sem mozgott. Vaneau elmosolyodott, majd eltette zsebóráját. A szerelvény elindult Gravelines felé.