215/7. A félreértett rejtély — Úton Chantelle felé

Monsieur Vaneau óvatosan kiemelte a felpattintott bársonydobozból a nedves papírcsíkot, majd a fali lámpa fénye felé fordította. A doboz selyembélésén egy apró, rezes csillogású fémforgács akadt fenn.
– Ha jól sejtem, Laurent – szólalt meg a detektív szelíd mosollyal –, a mi sötétkék kabátos úriemberünk nem csupán a fülkeszámot tévesztette el, hanem azt is feltételezte, hogy a felbérelt futár nem fog ijedtében az első szembejövő kalauz karjaiba omlani.
– De mit keresnénk a szomszédos négyes fülkében, Vaneau úr? – kérdezte Laurent, miközben idegesen megigazította az egyenruhája gombjait. – Ott elvileg senki sincs, csak azok a rémesen ánizsszagú csomagok.
– Pontosan azokat kell közelebbről szemügyre vennünk – lépett ki a folyosóra Vaneau. – Ugyanis aki ánizsfüsttel áraszt el egy üres fülkét, az vagy rendkívül rajong a különleges teákért, vagy el akarja takarni egy sokkal árulkodóbb szag nyomát.
A négyes fülke ajtaja halkan nyikordult, amint Laurent benyitott. A homályos helyiségben két hatalmas utazóláda trónolt a bársonydíványon, s tetejükön egy gyanúsan átázott bádogdoboz hevert.
– Látja ezt a friss elmaszatolódást? – mutatópálcája hegyével rábökött a doboz szélére Monsieur Vaneau. – A tinta a kalauzfülkéből való, de a papír szélére nyomott kerek bélyegzőhely Chantelle állomásához köthető. A mi rejtélyes utasunk nem Verrières-ben akart lecsapni a küldeményre, hanem Chantelle felé tartva próbálja törölni a nyomait.
– Akkor az illető még mindig a vonaton van? – hűlt el a kalauz.
– Egészen bizonyosan. És amíg mi itt a papírt tanulmányozzuk, ő alighanem a folyosó végén áll, és azon tűnődik, miért tart ilyen sokáig a csomagkézbesítés.