214/1. A ketyegő bársonydoboz — Különös ritmusok Saint-Mireux felé

Az Intercontinental Express zakatolva hagyta el Saint-Amand gőzbe burkolózott peronját, az új utas pedig, a selyemkalapos úr, azonnal elfoglalta a helyét a VIP hálókocsi hármas fülkéjében. Karjait szorosan a fekete bársonydoboz köré fonta, mintha az élete múlna rajta. Laurent, a kalauz, még mindig kissé kábultan állt a folyosón, kezében a Delaunay-tól visszaszerzett ezüstmedállal.
– Rendkívül ütemes ez a ketyegés, uram – jegyezte meg Laurent, miközben gyanakodva ellenőrizte a selyemkalapos férfi jegyét. – Csak nem egy ritka svájci óraszerkezet?
– Annál sokkal több! – suttogta a férfi, miközben gyanakodva pislogott Monsieur Vaneau felé. – Ez a császári udvar egykori csillagászati órája. És ha megáll, a családom becsülete vész el Saint-Mireux-ben.
Vaneau enyhén megemelte a szemöldökét, de megőrizte megszokott higgadtságát.
– A becsület ritkán mérhető fogaskerekekkel, de kétségtelenül könnyebb felhúzni – jegyezte meg száraz eleganciával.
A selyemkalapos úr ekkor felállt, hogy megigazítsa nehéz gyapjúkabátját a fogason. A bársonydobozt óvatosan az asztalka közepére helyezte. A ketyegés egyenletes volt, ám hirtelen egy fémes, éles pendülés hallatszott a doboz belsejéből, és a hang üteme baljóslatúan felgyorsult.
– Szent ég, ez nem a megfelelő ritmus! – sápadt el a tulajdonos, és remegő kézzel a fedél után nyúlt.
Amikor felpattintotta a zárat, a fülkében megfagyott a levegő. A dobozban nem a felbecsülhetetlen értékű óra lapult, hanem egy közönséges sárgaréz ébresztőóra rugója, amely egy fenyegető, kézzel írt kártyalapot szorított az üres bársony béléshez. Az igazi mesterműnek nyoma veszett.