213/9. Az ezüst kerék zárlata — Fékezés Saint-Amand peronján

Monsieur Vaneau lassan elővette régi ezüst zsebóráját, egy pillanatra rápillantott a számlapra, majd halkan lecsukta.
– Pontosan három perc múlva Saint-Amand állomásra érkezünk – mondta csendesen. – Ott a postakocsi őre már felkészülten fogadja majd a tolvajt.
– De ki az a gazember? – kérdezte a zaklatott utas, miközben gyanakodva méregette a fülkeszomszédait.
– A szürke köpeny csupán zsinórokból és egy feszített rugóból álló mechanikus bábu volt – magyarázta Vaneau száraz eleganciával. – A tettes elterelésként használta, hogy mindenki a kísérteties utast keresse a folyosón, miközben ő maga a poggyászkocsi felé osonhatott az ezüstmedállal. Az illető nem más, mint...
Mielőtt azonban kimondhatta volna a nevet, a vonat hirtelen hatalmasat rántott. A kerekek sikoltva csikorogtak, a folyosó végén lévő kis asztalkáról poharak csörrentek a padlóra. A szerelvény lassan befékezett, majd méltóságteljesen begördült Saint-Amand gőzben úszó peronjára.
A hálókocsi ajtaja kinyílt, és két helyi nyomozó lépett be. Vezetőjük szigorúan végigmérte a fülke előtt állókat, majd határozottan Monsieur Delaunay-hoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a posta- és ezüstmedál-rablás kísérletének ügyében! – mondta a rendőrbiztos.
Vaneau halványan elmosolyodott, és befejezte a félbeszakított mondatát:
– ...aki, amint látják, nem bízta a véletlenre a zsákmány elrejtését, de a számításait igen.
Delaunay-t elvezették. A peronról ekkor új utasok szálltak fel; köztük egy különösen sietős, selyemkalapos úr, aki feltűnően szorított magához egy apró, fekete bársonydobozt, amelyből tompa, ritmikus kattogás hallatszott. Vaneau behúzta a fülkeajtót, és figyelő tekintettel követte az új jövevényt, miközben az expressz újra megmozdult.