213/8. Az óraműves csapda — Számítások Beaumont előtt

– Mielőtt még a táskáért nyúlna, fiam, javaslom, hogy a lábát tartsa távol a rézpánttól – intette le csendesen Vaneau a zaklatott utast, aki már majdnem elragadta a saját poggyászát.
– De hát az az én tulajdonom! – méltatlankodott a fiatalember. – Mégis mit művelt vele az a szürke köpenyes szellem?
– Semmi varázslatot, csupán egy egyszerű rugós szerkezetet csatlakoztatott a táska pántjához – válaszolta Monsieur Vaneau, miközben mutatóujjával a köpeny alól kikandikáló apró fogaskerékre mutatott. – Ha most óvatlanul felnyitja, a zár kattanása nem a csomagot nyitja ki, hanem a szomszédos fülke jelzővezetékét hozza működésbe.
A magasabbik nyomozó gyanakvóan közelebb lépett.
– Tehát a látványos menekülési tervét készítette elő?
– Éppen ellenkezőleg – mosolyodott el a fődetektív. – Azt akarta, hogy mi állítsuk meg a szerelvényt helyette. A szürke köpeny sosem rejtetett élő embert, csak egy gondosan időzített terelés volt. Az igazi elkövető mindvégig a folyosón sétált, és türelmetlenül az óráját figyelte.
– A macskáim már az első pillanatban látták, hogy a köpenynek hiányzik a tartása – jegyezte meg az idős hölgy, miközben védelmezően magához szorította a perzsáját.
– Laurent kalauz – fordult M. É. V. a megszeppent vasutashoz –, legyen kedves, és küldjön egy jelzést a postakocsi őrének. A keresett úriember ugyanis éppen most próbálja az ezüst kerék-medált a poggyásztér páncéldobozába illeszteni.