213/6. A szürke köpeny nyoma — Bukkanók Verney peronján

A kerekek sikoltva tiltakoztak a fékezés ellen, miközben az Intercontinental Express lassan begördült Verney csillogóan esős peronja mellé. Az ajtó gőzszisszenéssel nyílt ki, és két elszánt tekintetű helyi nyomozó lépett a folyosóra, alaposan szemügyre véve az összegyűlt társaságot.
– Rendőrség! – jelentette ki a magasabbik nyomozó, felmutatva az igazolványát. – Értesítést kaptunk, hogy egy szürke köpenyes egyén zavarja a szerelvény nyugalmát.
– Zavarja? – horkantott fel a zaklatott új utas, a keménykalapját igazgatva. – Majdnem fellökött! A táskámat pedig csak a csoda és a saját gyors reflexeim mentették meg!
Az idős hölgy finoman megsimogatta a karján pihenő perzsamacskát.
– A macskáim szerint a szürke köpeny alatt egyáltalán nem volt kísértet, csupán egy nagyon nehéz, csörgő tárgy. És felettébb rossz neveltetésű úriember.
Monsieur Vaneau egyetlen megfontolt lépéssel a tisztviselők elé állt, arcán a tőle megszokott, derűs nyugalom tükröződött.
– A hölgy megfigyelései meglepően pontosak, uraim – szólalt meg halk, mégis tekintélyt parancsoló hangon. – Ugyanis a szürke köpenyes utas nem elmenekült, csupán helyet cserélt. A fülke ajtaja ugyanis belülről volt reteszelve, mielőtt a kalauz úr egyáltalán megérintette volna a kilincset.
Laurent kalauz értetlenül pillantott az ezüst medálra a tenyerében.
– De Monsieur Vaneau! Akkor ki van odabent?
– Valaki, aki túlságosan bízott abban, hogy az ezüst csillogása eltereli a figyelmünket a zárszerkezetről – válaszolta Vaneau szárazon, majd a nyomozók felé bólintott. – Ha megbocsátanak, uraim, kérem, kopogjanak be. Azt hiszem, a várt utas rendkívül türelmesen ül a pamlagon.