213/5. Felderítés — Macskák és kísértetek a folyosón

Laurent kalauz keze már a szürke köpenyes utas fülkéjének rézkilincsén pihent, amikor a szomszédos ajtó hirtelen kisiklott a helyéről. Egy idős hölgy bukkant fel a résben, karján két, gyanúsan elégedett perzsamacskával.
– Fiatalember! – suttogta az idős hölgy reményteli mosollyal. – A macskáim megesküsznek rá, hogy odabent valami ezüstösen csörög. Csak nem egy újabb játékszer?
Mielőtt Laurent válaszolhatott volna, mögülük előbotlott egy zaklatott új utas, aki két kézzel szorította a keménykalapját.
– Játékszer? Dehogy! Egy szürke kísértet rohant el mellettem az előbb, és majdnem magával vitte a táskámat! – méltatlankodott lihegve.
Monsieur Vaneau lassú, méltóságteljes léptekkel közeledett a folyosón, megigazítva mandzsettagombjait.
– A kísértetek, kedves uram, ritkán váltanak első osztályú jegyet. Túl sokallják a helyfoglalási díjat a túlvilági büdzséhez képest – jegyezte meg higgadtan.
– De Monsieur Vaneau! – fordult hozzá Laurent. – Ha a fülke üres, és a medál...
Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig merőn nézte a mutatókat.
– Pontosan három perc múlva Verney állomásra érkezünk. És ha jól látom a kinti lámpafényben, a helyi nyomozók már rendkívül optimistán toporognak a peronon. Talán ideje megkérdeznünk őket, láttak-e szürke köpenyt átsuhanni a vágányok felett.