212/8. A peron vallomása — A folyékony titok végső nyoma

Laurent kalauz tekintete Monsieur Vaneauéra vándorolt, majd a peronon éktelenkedő sötét foltra. „Hát ez mégis micsoda? Mintha… mintha egy rosszul sikerült kávéfolt lenne, amit valaki elfelejtett feltörölni, de sokkal… komolyabb.” Ráncolta az orrát. „És az illat! Mintha egy egész parfüméria borult volna fel, de valami savanyú felhanggal.”
Monsieur Vaneau leguggolt, és figyelmesen megvizsgálta a foltot, anélkül, hogy megérintette volna. „Valóban. A peron néha a legőszintébb vallomásokat teszi, kalauz úr, még akkor is, ha nincsenek szavai. Itt van a folyékony titok nyoma. Az, amit a szürke köpenyes utas olyan gondosan elrejtett a fülkében, de talán kevésbé gondosan a menekülése során.” Felegyenesedett, és egy pillanatra elgondolkodva nézett a távolba, mintha a vonat kanyarodását figyelné.
„És akkor most mi lesz?!” – Laurent a fülkében hagyott nedves csomagra gondolt. „Elszökött a titok, és még egy bűntényt is elkövetett? Vagy csak… elfelejtette a kávéját?”
Vaneau úr elmosolyodott. „A kávéfoltok ritkán hagynak ilyen intenzív illatnyomot, amely a riadalmat és a sietséget sugallja. Dr. Kroll morális felháborodása és a hegedűs hölgy idegessége nem véletlen egybeesés. Az utas nem egyszerűen *távozott*, hanem *menekült*. Azt hittük, a titok a fülkében lakozik, és a nedves padló, valamint a rejtélyes zajok mind arra utaltak, hogy a csomag valahol bent rejtőzik. De a félrevezetés zseniális volt: a zajok és a nedvesség *odafigyelést* követeltek, miközben a valódi esemény már *kívül* történt. A szürke köpenyes utas elrejtette a folyékony titkot a fülke egyik eldugott szegletébe, majd az utolsó pillanatban, a zűrzavart kihasználva, kiszökött a vonatról, magával rántva a nedves csomagot, ami most a peronon hagyta az árulkodó nyomot.”
Vaneau úr hirtelen elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte. „Pontosan öt perc múlva Beaumont állomásra érkezünk.”
Alig fejezte be a mondatot, amikor a vonat hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek a hálókocsi konyhájában. A szerelvény lassan, komótosan begördült Beaumont peronjára. Az ajtók kinyíltak, és már vártak is a helyi nyomozók. Egy magas, bajuszos úr lépett be a kettes fülke elé, és Vaneau úrra, majd Laurent kalauzra pillantott. „Letartóztatom Önt a törvény nevében, a Courville-ből eltűnt vegyi anyagok illegális szállításának ügyében” – mondta halkan, de határozottan, miközben a tekintete a szürke köpenyes utasra esett, aki a peron másik végén, épp felszállni készült egy másik szerelvényre.
„...akinek a nevét Laurent kalauz már régen elfelejtette, de az illatát soha” – fejezte be Vaneau úr, mielőtt a nyomozók elvitték a meglepett szürke köpenyes utast. Az utasok egy része leszállt, újak szálltak fel. Egy idős hölgy túl sok macskás kosarat cipel, egy fiatal férfi túl kevés poggyásszal, de annál nagyobb kíváncsisággal néz körül. Vaneau csak figyel. A vonat ajtajai becsukódtak. A szerelvény elindult Verneuil felé.