212/7. A folyékony titok nyoma — A peron néma vallomása Courville-ben

„De a csomag! És ő maga!” – Laurent kalauz arca szinte lilult a méregtől, ahogy kinyújtott karral mutogatott az üres fülke felé. „Ez nem lehet! Egyszerűen nem párologhatott el a levegőbe! Courville-ben vagyunk, nem egy… egy varázserdőben!”
Monsieur Vaneau nyugodtan megigazította mandzsettáját. „A modern utazás néha magában hordozza a hirtelen, szinte mágikus eltűnések lehetőségét, kalauz úr. Különösen, ha az illetőnek van egy kis folyékony titka, amivel nem szeretne túl sokáig kérkedni.” Tekintete az ablakon át Courville peronja felé siklott, ahol Dr. Oskar Kroll méltatlankodva rázta a fejét, a fiatal nő hegedűtokkal pedig idegesen igazgatta a hangszerét, mintha a hangjegyek is folyékonyan szivárognának ki a fülkéjéből.
„De… de mihez kezdjünk most?” – kérdezte Laurent, már szinte suttogva. Idegesen körülnézett, mintha a folyékony titok nyomában az ülések alól is előbukkanhatna valami. „Mit mondjak a főfelügyelőnek? Hogy egy utas elpárolgott, és magával vitte a… a nedves csomagját?”
Vaneau úr egy halvány mosollyal fordult felé. „A legbölcsebb, kalauz úr, ha a tényekre hagyatkozunk. A szürke köpenyes utas *távozott*. A fülke *nedves*. A csomag *eltűnt*. A következtetéseket pedig majd levonjuk. Vagyis, pontosabban, *én* levonom. Önnek csak annyi a dolga, hogy figyeljen a részletekre.” Finoman megköszörülte a torkát. „Például, nem vett észre semmi szokatlant a peronon, mielőtt az ajtók becsukódtak?”
Laurent kalauz hirtelen felkapta a fejét. „A peronon? Hát… Dr. Kroll morog, a hegedűs hölgy dühös, mint mindig… de semmi más. Ó, de várjon! Amikor kinyitottam az ajtót… valami furcsa szagot éreztem. Erősebbet, mint a fülkében. Mintha valaki gyorsan elszaladt volna… és magával vitte volna azt a… azt a dohos, édes illatot is!” A kalauz orrát ráncolva szagolta a levegőt, mintha még mindig ott lenne az árulkodó aroma.
„Érdekes” – jegyezte meg Vaneau. „A folyékony titkok szeretnek nyomot hagyni, még ha a tulajdonosuk ügyesen igyekszik is eltüntetni őket. Talán a szürke köpenyes utas túl gyorsan szeretett volna távozni Courville-ből, és ezért nem volt ideje elmélyedni a szagok elrejtésének művészetében.” Vaneau lassan kilépett a fülkéből, és pillantása a peronra esett, ahol a tömeg már egyre feszültebbnek tűnt. A kalauz követte őt, és ekkor vette észre, hogy egy apró, szürke folt éktelenkedik a peron kövén, pont ott, ahol a kettes fülke ajtaja elé esett. Nem víz, valami sűrűbb, sötétebb.