212/6. Az üres fülke — A folyékony titok nyomában Courville-ben

A vonat egy élesebb kanyarral jelezte, hogy Courville már a láthatáron van. A kettes fülkéből érkező zajok hirtelen elnémultak. Laurent kalauz és Monsieur Vaneau egymásra néztek, a csend most még feszültebbnek tűnt, mint a zaj. A szerelvény lassan befékezett Courville állomásra. A peronon már várakozott egy kisebb tömeg, köztük egy fiatal nő hegedűtokkal, és egy dr. Oskar Kroll nevű úriember, akinek tekintete hopeful volt – mintha egy új kezdetet remélt volna a zajos utazás után.
A kalauz végül nem bírta tovább. Bár Monsieur Vaneau szeme figyelmeztetően villant, Laurent határozottan a kettes fülke kilincséhez nyúlt. A csend továbbra is feszült volt, a peronról beszűrődő zajok – a kocsikerekek csikorgása, a kiabáló hordárok – csak felerősítették a vonat belsejében uralkodó némaságot. Laurent lassan, óvatosan lenyomta a kilincset, mintha attól tartana, hogy az ajtó mögül valami váratlan teremtmény ugrik elő. Az ajtó halkan nyílt, egy résnyire.
Beszűrődött a külső fény, megvilágítva a fülke egy részét. Üres volt. Vagy legalábbis első pillantásra annak tűnt. A szürke köpenyes utasnak se híre, se hamva nem volt. De a folyékony titok? Laurent kalauz pillantása lefelé siklott. A padló nedves volt, sőt, egy kisebb tócsában állt a víz a sarokban, mintha valami sietve felitatott volna, de nem eléggé. És a nedves csomag, amiről annyit beszélt, sehol. Csak a tompa, átható, enyhén dohos szag árulkodott arról, hogy valami valóban történt itt.
„Üres?” – kérdezte Monsieur Vaneau, hangjában egy csipetnyi meglepetéssel, ami ritkán fordult elő. „Ez már önmagában is… érdekes. A folyékony titkoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy gazdát cserélnek, ha a régi tulajdonosuk sürgősen távozik. Különösen, ha a titoknak lába kél, vagyis inkább… folyása.” Egy halvány mosoly jelent meg az ajkán. „A mi szürke köpenyes barátunk, úgy tűnik, nem akarta megvárni a felmosóvödrünk kapacitásának felmérését.”
Laurent kalauz arcán a döbbenet és a tanácstalanság keveredett. „De hová tűnt? És mi… mi lehetett ez? Csak nem valami… veszélyes dolog volt, ami most elszabadult Courville-ben?” A kalauz körülnézett a fülkében, mintha a szag alapján meg tudná mondani, mi történt.
„Valószínűleg csak a tiszta lelkiismeret útjára lépett, kalauz úr,” felelte Vaneau, miközben az ujjával finoman végigsimított a fülke ajtajának keretén, ahol egy apró, alig észrevehető nedves folt volt. „Csak éppen a tisztaságot valami gyanúsan híg folyadékkal próbálta elérni.”