212/3. A csöpögő titok – Felmosás Courville előtt

Laurent kalauz lassan, mintha egy láthatatlan gumikötél húzná, elővett egy tiszta zsebkendőt, és tapogatózva megpróbált meggyőződni arról, hogy a padlózat még száraz lába alatt. A zaklatott utas erélyes ajtócsukása visszhangzott a folyosón, és egy pillanatra még a vonat is mintha elhallgatott volna, mielőtt visszatért volna a megszokott zakatoláshoz.
– Feltakarítja, mondja? – kérdezte Laurent, hangja kissé rekedt volt az aggodalomtól és a meglepetéstől. – De uram, mit? És ami még fontosabb, mivel? A vasúttársaság nem látja szívesen, ha az utasok saját kútfőből indítanak tisztasági kampányt, főleg, ha az a „folyadék szétterítése” kategóriába esik. Mirevalban legalább tudtuk, mi van a dobozban. Itt… itt fogalmunk sincs, mi csepeg a kettes fülke padlóján!
Monsieur Vaneau halványan elmosolyodott. – Nos, kalauz úr, a vasúttársaság rendszere a száraz tényeket kedveli. Ami csepeg, az ritkán száraz tény. De azt el kell ismerni, az úr lendületesen tagad, ami már önmagában is egyfajta, mondjuk így, folyékony határozottság. Különösen érdekes, hogy ezt épp Courville előtt teszi. Mintha nem szeretné, ha az állomáson a helyi takarítószemélyzetnek is jutna valami a rejtélyből.
Laurent arcán megjelent a gyanakvás és a döbbenet furcsa keveréke. – Courville… – motyogta, mintha most döbbent volna rá a szó súlyára. – Azt hiszi, valamit… el akar tüntetni? Valamit, ami Courville-ben problémát okozna, ha még mindig csepegne?
– Vagy épp valami olyasmit, amit Courville-ben szeretne, ha eltűnne – helyesbített Vaneau, miközben a kettes fülke belsejéből halk, nyögdécselő hangot lehetett hallani, mintha valaki egy túlméretezett vödröt próbálna mozgatni egy szűk helyen. – A titkok, tudja, kalauz úr, a legnehezebben eltakarítható dolgok. Főleg, ha folyékonyak és ragaszkodnak a padlóhoz. Gyanítom, Courville-ben már nemcsak a csomag, de az úr türelme is a végére ér.