212/1. A nedves doboz — Új kezdet Mireval után

A vonat lassan elhagyta Mireval állomását, magával víve a feszültség utolsó morzsáit, de hozva egy újat. Dr. Kroll, még mindig a szellőzőrács csipeszét szorongatva, sóhajtott. A fiatal nő hegedűtokkal a kezében, mintha éppen egy elfeledett, disszonáns dallamtól szabadult volna meg, megkönnyebbülten, ám még remegő kézzel igazította meg a haját.
– Végre – motyogta Kroll, tekintetével Monsieur Vaneau-ra tapadva. – Azt hittem, sosem érünk el Mirevalra. Ki tudja, milyen felháborító gyorsulást produkált volna még az órásmester, ha nem avatkozik be Ön, Vaneau úr!
Laurent kalauz, aki az előző percekben alig tudta megőrizni méltóságát, most igyekezett egyenesre húzni az egyenruháját. – Nos, úgy tűnik, a zenedobozos kalamajka lezárult. Kár, hogy a múzeumi óragyűjteménynek is kalandot kellett élnie. – Aztán megakadt a szeme az újonnan érkező, zaklatott úriemberen, aki a nedves papírdobozzal a kettes fülke felé sietett. – De kérem, uram! Az a csomag… az csöpög! Nem kellene azt egy kicsit… óvatosabban kezelni?
A zaklatott úriember csak egy ideges pillantást vetett hátra, majd szinte beszaladt a fülkéjébe. A folyosón eközben némi izgalom maradványa keringett, melyet az új érkező furcsasága kezdett felváltani.
– Minden utazás tartogat meglepetéseket, kalauz úr – szólalt meg Monsieur Vaneau száraz eleganciával, miközben tekintetével a kettes fülke záródó ajtajára meredt. – Néha a leghétköznapibbnak tűnő csomagokban rejtőznek a legérdekesebb történetek. És ahogy látom, ez a történet máris nedvesen indul.