211/2. A zárt ajtó mögött — Fojtott zörejek a folyosón

Laurent kalauz a zárt fülkeajtóra bámult, majd megrázta a fejét.
– Úgy tűnik, manapság a VIP-kocsik lakói versenyben zárkóznak el a külvilágtól – jegyezte meg fanyarul, miközben az egyenruháján igazított.
– A magány néha a legjobb menedék, Laurent – reagált Monsieur Vaneau halk nosztalgiával. – Bár, ha jól sejtem, az úr nem a magányt keresi, hanem a bádogdobozának biztonságát.
– Gondolja, hogy valami értékes van benne? – kérdezte Dr. Kroll, s önkéntelenül is közelebb lépett a csukott ajtóhoz.
Ebben a pillanatban a folyosó másik végéből halk léptek zaja hallatszott. A fiatal, hegedűtokot szorongató nő lépett ki a szomszédos fülkéből. Riadtan pillantott Vaneau-ékra, tekintete szinte rátapadt a zárt ajtóra.
– Elnézést… – szólalt meg szaggatottan a nő, és szorosabban magához ölelte a tokot. – Ugye az az úr… nem hozott magával semmilyen ketyegő szerkezetet?
– A ketyegés, kedves kisasszony, ezen a vonaton meglehetősen relatív fogalom – felelte Vaneau egy halk, kimért mosoly kíséretében. – De mondja csak, miért gondolja, hogy a doboz ketyeghet?
– Mert Pierrefort előtt… már hallottam egy pontosan ilyen hangot. De az akkor nem egy bádogdobozból jött – suttogta a nő fojtottan.
Mielőtt Kroll visszakérdezhetett volna, a zárt fülke mögül fojtott, tompa fémes koppanás hallatszott, mintha egy nehéz rugó pattant volna ki a helyéből.