210/6. Az idegen szerkezet — Különös küldemény Verneuil peronján

A zaklatott utas, aki az előző pillanatban még csak zavartan pislogott, most felháborodottan rázta a fejét. „A Mikulás? Uram, ez nem egy karácsonyi ajándék! Egy szörnyű gépezet, ami ketyeg és füstöl, majdnem az arcomba!” Hangja rekedt maradt, de érezhető volt benne a kétségbeesés és a tehetetlenség. "Én... én nem is láttam ezt a dobozt korábban!"
Laurent kalauz kétségek között ingatta a fejét. „De Monsieur, a kalapdoboza… Maga rakta fel ide. Senki más nem fért hozzá, amíg el nem ájult.” A kalauz tekintete a rézszerkezetről a peronon álló, egyre kíváncsibb tekintetekre siklott. „Valóban, Monsieur Vaneau, a helyi rendőrségnek valószínűleg van jobb dolga, mint a Mikulás eltévedt küldeményeivel foglalkozni, de ez… ez nem egyszerű csomag!”
Dr. Kroll szavait alig lehetett hallani a vonatból kiszűrődő gőz fütyülése mellett. „A… a nyomás. Nem hallják? A mechanizmus… Ez nem patinás elegancia, Monsieur Vaneau! Ez egy… egy rejtélyes mechanizmus, ami bármelyik pillanatban… puff!” A fiatal nő hegedűtokkal a háta mögött még mélyebben összehúzódott, mintha a hangjegyek helyett most a robbanás hangját várná.
Vaneau úr lassan elfordult a peronról. Egy pillantást vetett a zaklatott utasra, majd a ketyegő szerkezetre. „Puff? Kroll doktor, ennél sokkal elegánsabb módon szokták a dolgok kifújni magukat. Azt mondja, nem látta korábban a dobozt? Érdekes. Akkor feltételezzük, hogy a doboz önmagát sétáltatta be, esetleg jegyet is váltott, és különös vonzalom alakult ki benne az Ön kalapdoboza iránt. Vagy, és ez a valószínűbb,” – Vaneau egy ujjal kopogtatta az állát – „valaki más helyezte el oda. A kérdés csak az, miért épp az Ön holmijai közé.”
A zaklatott utas szemei tágra nyíltak. „Valaki más? De kicsoda? Én… én nem ismerek senkit, aki ilyet tenne velem!”
Laurent kalauz ismét a peron felé sandított. „Monsieur, a peronon egy úr, mélyen a kalapjába húzva magát, épp most száll fel egy másik vagonra. Mintha… mintha minket figyelt volna.”