210/2. A kalapdoboz titka — Ketyegő meglepetés a folyosón

A fedél lassan felpattant, és a kalap helyett egy bonyolult réz- és acélszerkezet tárult fel, melynek fogaskerekei lázasan forogtak, rugói feszülten remegtek, vékony rézdrótjai pedig szinte életre keltek a zakatoló ritmusra. Halk, de átható fémes zümmögés töltötte be a teret, miközben a korábbi, immár fojtogatóan éles mandulaillatú gőz egy apró, díszes fúvókából áramlott. Laurent, aki épphogy ocsúdott a zaklatott utas ájulásából, tágra nyílt szemmel bámulta a doboz tartalmát.
„Mi a… mi a fene ez, Monsieur Vaneau?” – suttogta, hangjában a félelem és a döbbenet keveredett. „Egy óra? Vagy egy miniatűr gőzgép, ami mogyorós sütit gyárt?”
Vaneau úr lehajolt, tekintete átható figyelemmel pásztázta a szerkezetet, mintha minden egyes fogaskeréknek külön története lenne.
„Egyik sem, kedves Laurent. Legalábbis nem kizárólag” – felelte higgadtan, anélkül, hogy elfordította volna a tekintetét. „Ez a készülék aligha egy kalap tárolására szolgál, hacsak nem egy nagyon különleges, időmérő fejdíszről van szó, amely… nos, láthatóan szereti a mandula aromáját.”
Laurent arcán az ijedtség most már szinte komikus méreteket öltött.
„De miért ketyeg ilyen fenyegetően? És ez a gőz! Nem… nem fog felrobbanni, ugye? Ez valami bomba?”
Vaneau úr egy apró, szinte észrevehetetlen mozdulattal finoman megérintett egy rejtett kapcsolót a doboz oldalán. A ketyegés azonnal lassult, a gőz szivárgása is alábbhagyott, és egy halk, dallamos csilingelés hallatszott, mintha egy apró harangjáték szólalt volna meg a rézrengetegben.
„A robbanás, kedves Laurent, egy kissé túlságosan drámai volna egy ilyen nyugodt éjszakához” – mondta Vaneau, halvány mosollyal. „Inkább azt mondanám, hogy ez a szerkezet… igyekszik finoman kifejezni magát. Vagy talán csak egy túlságosan is expresszív ébresztőóra, amely nem szereti, ha hirtelen mozdítják el a helyéről.”