210/1. A ketyegő kalapdoboz — Különös új jövevény a hálókocsiban

A vonat zakatolva hagyta el Chantelle ködös peronját, sötét fenyvesek közé vágva utat Salignac felé. A hálókocsi folyosóján Laurent, a kalauz még mindig a feszültségtől remegő kézzel igazgatta egyenruháját, miközben gyanakodva leste az új utast. A szürke köpenyes, zaklatott úriember görcsösen szorította magához a nehéz, kerek kalapdobozt, amelyből ütemes, baljós ketyegés szűrődött ki.
– Monsieur Vaneau – suttogta Laurent, közelebb lépve a folyosó ablakánál merengő detektívhez. – Hallja ezt? Kérem, mondja, hogy ez csak egy rendkívül hangos svájci zsebóra.
– Egy zsebóra, kedves Laurent, amelynek méretei egy kisebb falióráéval vetekednek, és amely gyanúsan nehéznek tűnik egy selyemkalaphoz képest – jegyezte meg Émile Vaneau, s száraz, elegáns mosollyal fordult a jövevény felé.
A zaklatott utas ijedten rezzent össze, és még szorosabban ölelte magához a dobozt.
– Csak… csak egy családi örökség! – dadogta, miközben homlokáról kövér izzadságcseppek gördültek le. – Semmi veszélyes. Csak kérem, ne érjenek hozzá!
– Nyugodjon meg, uram – felelte Vaneau higgadtan. – A vonaton a magántulajdon szent. Kivéve természetesen, ha az a magántulajdon hangosabban ketyeg, mint a mozdony gőzszelepe.
Ebben a pillanatban a dobozból éles, fém a fémen csikorduló hang hallatszott. A ketyegés hirtelen háromszorosára gyorsult, a kartonfedél alól pedig sűrű, mandulaillatú gőz kezdett szivárogni. A zaklatott utas szemei fennakadtak, s mielőtt bárki elkaphatta volna, ájultan rogyott a folyosó szőnyegére. A kalapdoboz eldőlt, és a fedele lassan felpattant.