209/5. A papagáj üzenete — Rejtjelek a gőzben

Vaneau úr óvatosan kisimította az apró, megsárgult papírlapot, miközben Laurent kalauz még mindig úgy szorította a hegedűvonót, mintha az egy megfeszített számszeríj lenne.
– Nos? – kérdezte a fiatal nő, ujjait idegesen összefonva. – Mit írt rá a nagybátyám? Valami titkos kódot a széfhez?
– Inkább egy figyelmeztetést, mademoiselle – felelte Vaneau úr, miközben fél szemmel a rézpapagájt leste, amely most elégedetten kattogott, mintha csak egy jól végzett munka utáni emésztést imitálna. – „Aki a hamis hangot játssza, az viszi el a zsákmányt.” És alatta egy név kezdőbetűi: D. O. K.
– D. O. K.? – csodálkozott el Laurent, kissé leengedve a vonót. – Csak nem a hálókocsiban utazó Dr. Oskar Kroll? Az a morcos úr, aki folyton a fogaskerekeket bámulja?
– A gyanú, Laurent, olyan, mint a huzat ezen a vonaton: minden fülkébe befurakszik, de ritkán tudjuk, honnan ered – jegyezte meg szárazon a detektív.
Ekkor Émile Vaneau előszedte régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte a mutatók járását.
– Pontosan kilenc perc múlva Belcastel állomásra érkezünk – mondta nyugodtan, majd becsukta a fedelet egy halk kattanással. – Ott kiderül, hogy a doktor úr valóban a mechanika szerelmese-e, vagy csupán egy tehetségtelen tolvaj, aki nem ismeri a kottát. Laurent, kérem, kísérje vissza a hölgyet a fülkéjébe. Én teszek egy kis kitérőt.