207/4. A rézhenger titka — Éjszakai puhatolózás Lantenay felé

A folyosón hirtelen meglendült a szőnyeg, ahogy a szomszédos fülke ajtaja óvatosan résnyire nyílt. Egy szürke köpenyes utas lépett ki a homályba, ám Laurent kalauz ijedt kiáltására azonnal megtorpant.
– Remélem, nem a sonkájáért jött, Monsieur – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben kilépett a hatos fülkéből, ujjai között a sárgaréz hengerrel. – A hölgy ugyanis meglehetősen szakszerűtlenül próbálta tálalni.
– Én… én csak a huzatot akartam ellenőrizni! – hebegte a szürke köpenyes férfi, miközben elkeseredetten igyekezett hátrafelé hátrálni.
Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját. A fedél finom kattanással pattant fel. A detektív egy pillanatig némán nézte az óralapot, majd megszokott, nyugodt hangján megszólalt:
– Pontosan négy perc múlva Lantenay állomásra érkezünk. És a helyi rendőrbiztos kétségkívül roppant kíváncsi lesz arra, miért rejteget egy vasúti álkulcs-mechanizmust egy ártatlannak tűnő ketyegő dobozban.
– Ez abszurdum! – horkant fel a férfi, de Laurent már összeszedte a bátorságát, és elállta a folyosó kijáratát.
– A tények, mint tudjuk, néha különös humorérzékkel rendelkeznek – tette hozzá Vaneau halk mosollyal, miközben a zsebóráját visszacsúsztatta a mellényébe. – Igazán kár lett volna, ha Lantenay előtt lemaradunk a leleplezésről.