207/1. A lelakatolt fadoboz — Éjszakai suhanás Rochedale felé

Laurent kalauz megtörölte az izzadó homlokát, miközben az Intercontinental Express lassan elhagyta Saint-Aignan utolsó lámpáit.
– Ahogy látom, Monsieur Vaneau, az éjszaka még tartogat meglepetéseket – jegyezte meg a kalauz, és a folyosón tétovázó, sötét szemüveges hölgy felé pillantott. – A kisasszony nem kérte a csomagkezelést. A fadobozt egyetlen pillanatra sem engedi ki a kezéből.
A hölgy idegesen szorította magához a kisméretű, finoman polírozott dobozt, miközben a hatos fülke ajtaja előtt állt.
– Bocsánat – szólalt meg halk, kissé remegő hangon. – Csupán féltem a családi örökséget. A hirtelen hőmérséklet-változás árt az érzékeny faanyagnak.
Monsieur Vaneau csendesen elmosolyodott, s felállt a folyosói lehajtható székből.
– Rendkívül figyelmes gondoskodás, Mademoiselle – mondta, miközben igazított egyet a zakója hajtókáján. – Habár ritkán látni olyan antik fafaragványt, amely ütemesen kopogtat a lakattal lezárt doboz belső falán.
A hölgy meglepetten visszahőkölt.
– Ön téved! Ez csupán a kerekek zakatolása!
– Kétségkívül – bólintott a fődetektív. – A vasúti sínek azonban ritkán kopognak a bécsi keringő pontos ritmusában. Laurent, kérem, kísérje a kisasszonyt a fülkéjébe. Úgy vélem, Rochedale felé közeledve mindannyiunkra ráfér egy csendes teázás.
Amint a nő elsietett a kalauz nyomában, a lelakatolt doboz belsejéből halk, finom kattanás hallatszott, s a retesz mögött valami apró szerkezet mozgásba lendült.