206/3. A mechanikus vakond — Éjszakai puhatolózás Saint-Aignan felé

– Nos – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben a parányi bádogorr ütemes kattogással tágította a selyemkendő nyílását –, úgy tűnik, az Ön antik ingás órája nemcsak az időt méri, hanem komoly érdeklődést mutat a mechanikus rágcsálók iránt is.
A zöld kabátos utas arca rögvest elvörösödött, és görcsös mozdulattal igyekezett visszagyűrni a kendőt a rács elé.
– Ez... ez egy teljesen magánjellegű szerkezet! – tiltakozott a férfi, miközben a kalitka halkan ketyegett tovább. – Egy automatizált bádogvakond, ha feltétlenül tudni akarja! Semmi köze a hölgy hiányzó drágakövéhez!
– Egy bádogvakond? – ismételte Laurent kalauz, és szkeptikusan az ölébe ejtette a zseblámpáját. – És pontosan miért utaztat valaki egy felhúzható vakondot az Intercontinental Express VIP-kocsijában az éjszaka közepén?
– Hogy teszteljem a rugós szerkezet egyenletes futását! – vágta rá az utas felháborodottan. – Ez a munkám!
– Kétségkívül roppant hasznos hivatás – bólintott Vaneau elgondolkodva, majd a kezében tartott bádogegérre pillantott. – Ám felettébb figyelemreméltó, hogy mindkét szerkezet sárgaréz fogaskerekei pontosan ugyanazt a parányi, háromszög alakú gravírozást viselik.
A zöld kabátos utas megtorpant, s torkát köszörülve hátrált egy lépést.
– A véletlenek néha különös tréfát űznek velünk...
– A véletlenek ritkán használják ugyanazt a finommechanikai vésőt – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Laurent, kérem, nézzen be a fülkébe. Azt gyanítom, a keresett ékszer nem eltűnt, csupán egy jól felhúzott rugó mögé rejtőzött.