206/2. A felhúzható gyanúsított — Éjszakai nyomozás Avenay felé

– Egy bádogegér? – kérdezte a zöld kabátos utas, miközben még szorosabbra fonta ujjait a ketyegő kalitka fogantyúján. – Ez abszurd! Kinek jutna eszébe egy valódi drágakövet egy gyermekjátékra cserélni?
– Olyan valakinek, aki rendelkezik némi fémipari érzékkel és sajátos humorral – válaszolta Monsieur Vaneau kényelmesen. – A hölgy látott vagy hallott valamit, mielőtt felfedezte a hiányt?
– Csupán egy halk kattanást az ajtó felől, Monsieur Vaneau – válaszolta Laurent, a kalauz, és óvatosan felmutatott egy apró, szürke szerkezetet. – A bádogegér még mindig körbe-körbe szaladt a szőnyegen, amikor beléptem. Ráadásul a hátán ez a kis felhúzókulcs forgott.
Vaneau átvette a játékot, s hüvelykujjával végigsimította a fényes bádogtestet.
– Bámulatos kidolgozás. A rugója pontosan olyan edzett acélból készült, mint amilyet a legfinomabb svájci szerkezetekben használnak.
A zöld kabátos úr gyanakodva hátrált egy lépést a hetes fülke ajtajában, miközben a kendő alatti ketyegés hirtelen felgyorsult.
– Remélem, ez nem célzás akar lenni! Az én kalitkámban kizárólag egy antik ingás óra pihen!
– Természetesen – bólintott Vaneau elnézően. – Bár a tapasztalataim szerint a faliórák ritkán próbálnak meg átfúrni egy selyemkendőt.
Laurent megdermedt. A kendő sarkán valóban felbukkant egy parányi, fényes bádogorr, amely szorgalmasan szimatolt a folyosó hűvös levegőjébe.