205/6. A vásárlási ajánlat — Éjszakai zakatolás Mireval felé

– Kétszáz frankot? – hűlt el a szürke köpenyes utas, és idegesen megkocogtatta az aktatáska sárgaréz csatját. – De hiszen én magam is alig negyvenet fizettem a hagyatéki eljárás illetékére! A büfékocsiban az a feltűnő, sötétkék kabátos úr lépett oda hozzám, amint meglátta a fémcsatokat.
Monsieur Vaneau csendesen megszemlélte a fülke sarkában ülő, sötétkék kabátos utast, aki erre mélyebbre húzta a gallérját, és a fülkeajtó felé pislantott. A fekete kalapos úr mellette ijedten fészkelődött, mint aki attól tart, hogy mindjárt őt is beleverik a gyanúba.
– A hirtelen támadt nagylelkűség mindig gyanús, ha nem párosul szaktudással – jegyezte meg Vaneau finom, száraz mosollyal. – Kiváltképp, ha valaki nem a vasúti gőzfürdők nosztalgiájáért rajong, hanem a bőrkönyv táblájába rejtett bejegyzésért.
A detektív óvatos mozdulattal átlapozta a fűtőberendezések vaskos lajstromát. A legutolsó oldalon, a megfakult tintafoltok alatt apró, hegyes kézírással feljegyzett számsor és egy név állt.
– Ez egy mirevali fiókbérlet száma – szólalt meg halkan Laurent kalauz, tágra nyílt szemmel bámulva a papírt.
– Pontosabban a néhai nagybácsi letéti rekesze – javította ki Vaneau. – És úgy tűnik, a sötétkék kabátos úr pontosan tudta, hogy a kulcs a könyv borítójának bélésébe van varrva.