204/5. A leleplezett fiola — Éjszakai érkezés Oiseval peronjára

– Látják, a látszat néha felette meglepő szerkezeteket ölt – kezdte Monsieur Vaneau, miközben a szűk folyosón lassan felgyűlt utasok felé fordult. – Mindenki azt hitte, egy tönkrement mérnöki prototípusról van szó, amely csupán ártalmatlan fogaskerekeket és elszabadult rugókat rejt. A félrevezetés valóban ötletes volt: a benyomott rézhenger pontosan úgy mutatott, mint egy balszerencsés gyári hiba.
Laurent kalauz értetlenül vakarta a fejét, miközben a sötétkék kabátos utas feszülten hátrált egy lépést.
– De mi árulta el a csalást? – kérdezte megrökönyödve a kalauz.
– Egyetlen finom gépalkatrész sem igényli, hogy meleg pecsétviaszzal légmentesítsék a menetét – válaszolta derűs nyugalommal az ősz detektív. – És a kioldódó rugó mögött nem gépolaj szaga terjengett, hanem a legdrágább, tiltott keleti illóolajé. A fekete kalapos úr tehát nem balszerencsés feltaláló, hanem…
A mondatot azonban már nem fejezhette be. Az Intercontinental Express hirtelen akkorát fékezett, hogy a fali lámpák megrezdültek, s a folyosón állók önkéntelenül a kapaszkodók után kaptak. A szerelvény lassan, méltóságteljesen begördült a ködbe burkolózó Oiseval állomásra.
Az ajtó sziszegve feltárult. A peronról a helyi rendőrbiztos lépett be két egyenruhással, s határozottan a megrémült fekete kalapos úr felé mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott esszenciák csempészése ügyében!
Miután a gyanúsítottat elvezették, a vonatra egy zaklatott, szürke köpenyes új utas szállt fel, aki riadtan szorongatott egy túlságosan nehéz, lelakatolt aktatáskát. Monsieur Vaneau elmosolyodott, s csendben figyelte, ahogy az ajtók becsukódnak, s a szerelvény lassan kigördül az éjszakába.