204/3. A benyomott rézhenger — Éjszakai vizsgálat Novézy felé

– Csupán egy utas, aki mélyen tiszteli a fizika és a csomagolástechnika alaptörvényeit – felelte Monsieur Vaneau felvont szemöldökkel. – És aki észrevette, hogy a kiálló rézhenger oldalán egy meglehetősen friss, finom gravírozás csillog.
A fekete kalapos úr kapkodva próbálta visszatuszkolni a kiszabadult fémalkatrészt a beszakadt kartondobozba, de a felpattant rugó makacsul ellenállt. Laurent kalauz zseblámpájának sárgás fénykörében jól látszottak az apró, egymásba kapaszkodó fogaskerekek. A szomszédos fülke ajtajában felbukkant a sötétkék kabátos utas riadt arca; szemei tágra nyíltak a kattogó szerkezet láttán, mintha egy időzített szerkezettől tartana.
– Ez... ez egy szabadalmi mintapéldány! – mormolta a kalauz, s bizonytalanul megpödörte a bajszát. – Uram, Ön nem jelentette be a felszálláskor, hogy veszélyes vagy értékes mechanikát szállít.
– Mert semmi köze hozzá! – csattant fel a fekete kalapos férfi, miközben a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Ez egy teljesen ártalmatlan óraszerkezet! Vagyis az volt, mielőtt ez a nyugdíjas úriember a megjegyzéseivel kihozta volna a sodrából a rugót!
Émile Vaneau szárazon elmosolyodott, felvonva sűrű, ősz szemöldökét.
– A rugóknak ritkán vannak indulataik, uram – jegyezte meg halkan Vaneau, majd közelebb lépve megérintette a doboz szélén maradt pecsétviaszt. – Az viszont elgondolkodtató, hogy a pecsét még meleg volt, amikor Marlotte-ban felszállt. Úgy tűnik, nem a szállítás során sérült meg a csomag, hanem túl kapkodva próbáltak belenyomni valamit, ami eredetileg nem tartozott a szerkezethez.
A fekete kalapos férfi elfehéredett, miközben a vonat éles kanyarba döntött Novézy irányába, s a rézhenger gyomrából halk, szokatlan csördülés hallatszott.