204/1. A lepecsételt csomag — Éjszakai csend Montclar felé

Az Intercontinental Express egyenletes kattogással gyorsult fel az éjszakában, maga mögött hagyva Marlotte kivilágított peronját. A VIP hálókocsi folyosóján Laurent kalauz megkönnyebbülten fújt egy mélyet, s végre zsebre tette a pótdíjtömböt, mielőtt az új felszállók jegyeihez látott volna.
Monsieur Émile Vaneau a kisasztal melletti ülésen foglalt helyet, s csendes kíváncsisággal szemlélte a folyosón végighaladó fekete kalapos urat. A férfi meg sem kísérelte levetni a kabátját; mindkét kezével egy vaskos, bordó viaszpecsétekkel lezárt csomagot szorított a mellkasához.
– Parancsoljon, uram, a hatos fülke áll a rendelkezésére – lépett hozzá Laurent udvariasan. – Engedje meg, hogy átvegyem a csomagot!
– Hozzányúlni tilos! – hördült fel a fekete kalapos úr, s olyan hevesen rántotta vissza a dobozt, hogy majdnem fellökte a kalauzt. – Ez rendkívül érzékeny, felbecsülhetetlen értékű küldemény! Ha akár csak megsérül a pecsét, önök felelnek érte!
– A felbecsülhetetlen értékek egyetlen hátránya, uram – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal –, hogy a legkisebb zökkenőnél is hajlamosak nagyon is kiszámítható kárrá változni. Különösen Montclar felé, ahol a sínek ritkán vannak tekintettel a finom portékára.
A férfi szúrós pillantást vetett az ősz detektívre, majd becsapta maga mögött a fülkeajtót. Ám alig telt el két perc, a kabinból tompa fémes csörrenés, majd egy kétségbeesett felkiáltás hallatszott, s a fülke ajtaja hirtelen kirobbanva nyílt ki.