203/4. A nagydíjas angóramacska — Csikorgó fékek Marlotte peronján

A szürke köpenyes utas hitetlenkedve pislogott, miközben Napóleon, a hófehér angóramacska méltóságteljesen végignyalta a mancsát Monsieur Vaneau cipőorrán.
– Tehát… senki sem akarta elrabolni a tegnapi kiállítás győztesét? – kérdezte a férfi bátortalanul.
– Kizárólag ön rabolta el saját magát a nyugodt alvás lehetőségétől – válaszolta a fődetektív száraz mosollyal. – A félreértések természetes velejárói az olyan estének, ahol a kalapdobozok száma meghaladja a józan ész mértékét.
Laurent kalauz lassan leeresztette a pótdíjtömböt, ám mielőtt bármit szólhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. Fém csikorgott a síneken, a folyosó széli kisasztalon lévő kristálypoharak csörrenve koccantak össze. Az Intercontinental Express lassan begördült a kivilágított Marlotte állomásra.
Az ajtók sziszegve kinyíltak. A peronon a marlotte-i nyomozó várakozott. A rendőrtiszt határozott léptekkel belépett a folyosóra, s egyenesen a megdermedt utas elé állt.
– A törvény és a báróné nevében átveszem a tévedésből elvitt angóramacskát és a kalapdobozt!
– Pontosan a megadott percre – jegyezte meg némán Vaneau, mintha a hatóság érkezése csupán az ő órájának ketyegését követte volna.
A marlotte-i nyomozó kíséretében a megkönnyebbült utas és a dobozból kíváncsian kandikáló Napóleon elhagyták a kocsit. A szerelvény ajtói hamarosan újra becsukódtak, s a vonat meglódult Montclar állomás irányába. A felszálló új utasok között egy fekete kalapos úr tűnt fel, aki gyanakodva szorított magához egy nehéz, lepecsételt csomagot. Monsieur Vaneau csendben figyelte, ahogy az újabb rejtély első sejtelmes léptei megérkeznek a folyosóra.