203/3. A perzsa szőrcsomó — Éjszakai fordulat Marlotte felé

A szürke köpenyes férfi görcsös mozdulattal megpróbálta szorosabbra húzni a selyemszalagot, ám a keménypapír fedél egy határozott lökéstől kipattant. A dobozból egy tekintélyes méretű, hófehér angóramacska bukkant elő, s sárga szemeiben a világ összes méltatlankodásával meredt a jelenlévőkre.
– Lám, a híres perzsa nemezkalap legújabb, önjáró változata – jegyezte meg Émile Vaneau elismerő bólintással. – Rendkívül élethű, bár kissé túlságosan is szőrös.
Laurent kalauz mélyet sóhajtott, majd szakmai rutinnal előhúzta a büntetőcédulák tömbjét.
– Uram, az expressz szabályzata értelmében a nemezkalapoknak éppúgy nincsen joguk jegy nélkül utazni, mint az élőállatoknak. A pótdíj négyszáz frank.
– De hát ez nem akármilyen macska! – horkant fel az utas, miközben hiába próbálta visszatuszkolni a halkan doromboló jószágot. – Ő Napóleon, a tegnapi kiállítás nagydíjas bajnoka! Ha a folyosón megtudják, hogy nálam van, az ellenfeleim képesek lennének elrabolni!
– Attól nem kell tartania – csillapította Vaneau, majd lassan benyúlt a mellényzsebébe. Elővette régi, kopott ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, és egy pillanatig némán figyelte a ketyegést. – Pontosan hét perc múlva Marlotte állomásra érkezünk.
– És ott mi történik, Monsieur Vaneau? – kérdezte a kalauz értetlenül.
– Ott várja önöket a macska valódi tulajdonosa, a báróné – fordult a detektív a szürke köpenyeshez. – Ön ugyanis nem tolvaj, csupán a tegnapi fogadáson tévedésből a báróné kalapdobozát vette magához a ruhatárban. A saját nemezkalapja pedig még mindig a pont-vieli állomásfőnök irodájában várja önre.