203/2. A kaparászó nemezkalap — Éjszakai sejtelmek Marlotte felé

A szürke köpenyes férfi görcsösen a mellkasához szorította a fekete dobozt, miközben tekintete idegesen ugrált Laurent kalauz és Vaneau között.
– Egy ritka... nagyon ritka perzsa nemezkalap – magyarázta kapkodva a jövevény. – A tartósítása különleges bánásmódot igényel. A selyemszalagot pedig szigorúan tilos kioldani!
– Természetesen – bólintott Émile Vaneau, miközben megigazította zakója hajtókáját. – A nemezkalapok köztudottan szeretnek éjszaka kaparászni, s ha tehetik, friss szalmán pihennek. Különösen a perzsa fajta.
Laurent kalauz halk sóhaj kíséretében közelebb lépett a folyosó szőnyegén.
– Uram, a hálókocsiban élőállat szállítása szigorúan szabályzatellenes, kivéve, ha rendelkezik érvényes poggyászjeggyel és tiszti igazolvánnyal – mondta szakmai szigorral, bár a hangjában inkább fáradt belenyugvás bujkált.
– Ez nem állat! – csattant fel az utas, ám ebben a pillanatban a selyemfedél alól egy halk, határozott nyávogás hallatszott, amelyet újabb kaparászás követett.
Vaneau szárazon elmosolyodott.
– Úgy tűnik, a nemezkalapja épp most kért egy csésze tejet. Vagy legalábbis határozott véleményt nyilvánított a vonatszerelvény rugózásáról.
– Ez... ez csupán a doboz szerkezetének fémzaja! – próbálkozott még utoljára a férfi, miközben fülig elvörösödött.
– A fémzajok világa meglepően dallamos manapság – jegyezte meg a detektív. – Ám ha jól sejtem, Marlotte felé haladva a kalapja hamarosan átrágja magát a selyemszalagon.