202/7. A félreértett széljegyzet — Éjszakai tisztázás Elberen felé

A zaklatott utas reszkető kézzel nyúlt saját utazótáskája mélyére, s miután lázasan feltúrta a csomagjait, egy gyűrött, selyemszalaggal átkötött mappát húzott elő.
– A saját táskámban... De hát hogy kerülhetett ez ide? – nyögte elhűlve, miközben homlokáról az izzadságot törölgette.
– A figyelmetlenség csodákra képes, különösen, ha az ember előre megkomponált összeesküvést lát minden nyikorgó zsanérban – jegyezte meg Monsieur Vaneau szelíden, miközben gondosan elrendezte a szellőzőmintákat a fadobozban.
Laurent kalauz ekkor tért vissza a szomszédos fülke felől, s elégedetten megigazította az aranygombos zakóját.
– Delaunay úr horkolása békés, s a gyógynövénygőz helyét teljesen átvette a friss éjszakai levegő – jelentette megkönnyebbülten. – Úgy tűnik, az éjszakai szellőzőháborúnak végre vége.
– Attól tartok, a béke még várat magára – válaszolt Vaneau. A detektív lassan előhúzta mellényzsebéből régi ezüst zsebóráját, s halk pattanással kinyitotta. Egy pillanatig némán nézte az apró mutatók egyenletes mozgását, majd nyugodtan felnézett.
– Pontosan tizenkét perc múlva Valcourt állomásra érkezünk. És ha jól sejtem, a zaklatott úr táskájában lévő okirat nem a megnyugvást hozza el, hanem egy egészen új kérdést. Nézze csak meg jobban azt a szalag alatt lapuló lapot.