202/6. A sárgaréz mintakollekció — Éjszakai meglepetés Elberen felé

– A szomszédos fülke utasa, Monsieur Delaunay egy olyan szerződést őriz abban a dobozban, amely engem illet – dadogta a zaklatott férfi, miközben zsebkendőjével megtörölte az izzadó homlokát. – Nem akartam bántani! Csak azt reméltem, ha a szellőzőn át egy kis altató hatású gyógynövénygőzt juttatok át, mélyen fog aludni, és észrevétlenül kicserélhetem a csomagot.
– A szándék roppant figyelmes – bólintott Vaneau elgondolkodva –, bár a szomszédja tüdeje valószínűleg kevésbé értékelte volna az efféle éjszakai gyógykezelést. Különösen úgy, hogy a kérdéses doboz nincs is lezárva.
Laurent kalauz értetlenül pislogott, mire a detektív egyetlen finom mozdulattal felemelte a sarokasztalon pihenő lepecsételt csomagot. A nehéz vörös viaszpecsét ugyanis nem a doboz fedelét tartotta, hanem csupán egy díszes papírszalagot rögzített a tetején.
– Úgy tűnik, a zsanér akad – jegyezte meg Vaneau, s mutatóujjával gyengéden megnyomta a fadoboz rézkapcsát. – És ha jól sejtem, Monsieur Delaunay nem titkos akta-másolatokat szállít benne, hanem a legújabb elbereni mintakollekcióját.
A doboz fedele halk pattanással felpattant. A zaklatott utas szeme tágra nyílt, amint megpillantotta a bársonybélésen sorakozó, apró, polírozott sárgaréz csapágyakat és szellőzőrács-mintákat.
– Ez... ez lehetetlen! – hűlt el a férfi. – Hol van a koncessziós okirat?
– Valószínűleg a saját táskájának legalsó rekeszében – válaszolta Vaneau szelíden, majd a kalauz felé fordult. – Laurent, legyen kedves, szellőztesse ki a szomszédos fülkét, mielőtt Delaunay úr ébredése után megpróbálna berendelni egy teljes sárgaréz szellőzőrendszert a hálókocsiba.