202/1. A súlyos bársonymappa — Éjszakai suhanás Elberen felé

Az Intercontinental Express kerekei egyenletes ütemben kattogtak, ahogy a szerelvény komótosan visszanyerte megszokott utazósebességét az éjszakában. A folyosó szőnyegén halk léptek zajlottak: az új utas, egy megnyerő külsejű, ám láthatóan zaklatott úriember megtorpant a VIP-hálókocsi ajtajánál. A bársonymappát oly szorosan préselte a mellkasához, mintha az élete múlna a tartalmán.
– Úgy tűnik, a mai éjszaka a meglepően nehéz kézipoggyászok jegyében telik – jegyezte meg Laurent kalauz halk, száraz hangon, miközben kisimította a gyűrődéseket az egyenruháján.
– A súly relatív fogalom, Laurent – válaszolta Monsieur Vaneau csendesen, s miközben hellyel kínálta magát a kényelmes bőrkarosszékben, finom mosoly bukkant fel az arcán. – Egy üres lelkiismeret jóval könnyebb egy bársonymappánál, bár kétségkívül nehezebb eladni a piacon.
Az új utas óvatosan körbenézett, majd zavartan megköszörülte a torkát.
– Bocsássanak meg a zavarásért... Ez a mappa csupán családi iratokat tartalmaz – mondta sietősen, talán kissé túlságosan is sietősen. – Semmi értékeset. Csupán régi adásvételi szerződéseket és néhány tervrajzot.
– Természetesen – bólintott Vaneau elegáns nyugalommal. – Az ember mindig a legkevésbé értékes dokumentumait szorítja úgy a szívéhez, mint egy éhező a legutolsó karéj kenyeret. Ön rendkívül gondos családfő lehet, monsieur.
Az úriember szólni akart, de végül csak bizonytalanul meghajolt, majd sietve bevonult a fülkéjébe. A zár kattanása élesen visszhangzott a folyosó csendjében. Laurent a detektívre pillantott.
– Gondolja, Monsieur Vaneau, hogy ismét dolgunk lesz, mielőtt beérünk Elberen állomásra?
– A gyanú olyan, mint a huzat ezen a vonaton, Laurent – nézett az ablaküvegen tükröződő sötétségbe Vaneau. – Mindig jelen van, csak meg kell találni, melyik ajtó résén szűrődik be.