201/3. A hamis mechanika — Csikorgó fékek Valenque peronján

– A riválisai aligha zaklatnák egy közönséges optikai lencsekészletért – jegyezte meg Monsieur Vaneau olyan nyugalommal, mintha csak az időjárásról értekezne.
Elővette a zsebéből a régi, csiszolt ezüst zsebóráját. Pattanva kinyitotta, egy pillanatig halkan nézte a mutatók járását, majd visszaejtette a mellényzsebébe.
– Pontosan négy perc múlva Valenque állomásra érkezünk – mondta Laurent kalauzra pillantva, mielőtt újra a kétségbeesett utashoz fordult volna. – A viasz nem a gépolajtól lágyult meg, Monsieur Delaunay. A doboz aljában lapuló, felhúzható ritmuskeltő termelte a hőt, amellyel egy törékeny, finommechanikai szerkezet benyomását akarta kelteni. Ám a lencsék, amiket a vámellenőrzés elől rejtett el, valójában a saint-mireux-i bankház hiányzó államkötvényeit fedezik.
Delaunay szája tátva maradt, de mielőtt válaszolhatott volna, a vonatszerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy a fülkeasztalon álló vizespohár megszólatva elcsúszott. Az Intercontinental Express lassuló ütemben begördült a kivilágított peron mellé.
Az ajtó feltárult, s a helyi nyomozók reményteli arccal léptek a kocsiba. A vezetőjük azonnal Delaunay felé mutatott:
– Letartóztatom a törvény nevében, tiltott értékpapír-csempészet gyanújával!
– ...és ahogy mondani szoktam – fejezte be Vaneau a megszakadt gondolatát –, a csiszolt üveg sosem ketyeg, a rossz lelkiismeret viszont rendkívül zajos.
A gyanúsítottat elvezették. A peronon megindult a nyüzsgés; a folyosón egy új utas bukkant fel, aki meglepően finom, mégis szokatlanul súlyos bársonymappát szorított a mellkasához. Monsieur Vaneau csendben figyelte, ahogy az ajtók csapódtak, és a szerelvény komótosan kigördült az éjszakába.