201/1. A lepecsételt fadoboz — Csendes gyanú Beauregard felé

– Bízom benne, hogy ebben a dobozban nem egy újabb gőznyomású nyomdaipari szerkezet lapul – jegyezte meg Laurent, miközben óvatosan leporolta a kalauzi egyenruháját, és gyanakvóan méregette a fülkébe lépő új utast.
– Szó sincs róla – felelte a magas úr hűvösen, és gondosan a tölgyfa asztal közepére helyezte a lepecsételt fadobozt. – Csupán ritka, rendkívül törékeny optikai lencsék. A legcsekélyebb rázkódás is tönkreteheti őket, úgyhogy kérem, tartsa a tisztes távolságot.
– Az optika valóban érzékeny tudomány – szólt közbe Monsieur Vaneau, miközben halk mozdulattal felpattintotta ezüst zsebóráját, egy pillanatra rátekintett, majd csendesen visszahajtotta a fedelét. – Különösen akkor, ha a lencsék vörös viaszpecsétje alól egy csepp sötét gépolaj szivárog a VIP-kocsi lakkozott asztalára.
A magas férfi arca egy pillanatra megdermedt. Laurent azonnal közelebb hajolt, és döbbenten meredt a terítőre.
– Olaj? De hiszen a finom üveglencsékhez nem kell kenőanyag! – hördült fel a kalauz.
– Kivéve, ha a lencsék mögött egy apró, precíziós rugós szerkezet működik, amely túlságosan is felmelegedett – válaszolta Vaneau szelíd derűvel. – Úgy tűnik, a Beauregard felé vezető úton sem fogunk unatkozni.
– Ez képtelen gyanúsítás! Ön felháborítóan tolakodó! – csattant fel az utas, ám amint felpattant, a doboz belsejében éles, fémes koccanás visszhangzott.
– Dehogy gyanúsítom – mondta Monsieur Vaneau szelíden. – Csupán megfigyeltem, hogy a törékeny tárgyak néha meglepően nehezek.