199/3. A szörpös bársonydoboz — Csikorgó fékek Valenconban

– Egy hamisítvány, egy kis meggyesszörp, és némi teátrális rettegés – mondta csendesen Monsieur Vaneau, miközben visszatette zsebóráját a mellényzsebébe. – Dr. Kroll, figyelje meg alaposabban a doboz pántját! A nehéz csuklólánc nem az úriember védelmét szolgálta, hanem azt, hogy ne tudja véletlenül elhagyni a hamis csapdát.
– De hát ki tenne ilyet? – pattant fel Dr. Kroll, teljesen elfelejtve a zsebkendőt az orra előtt.
– Valaki, aki tudta, hogy a valódi pecsétgyűrű a szomszédos hatos fülkében utazik, egy teljesen egyszerű utazótáska alján – magyarázta a detektív. – Az ön feladata csak a figyelemelterelés volt, uram. A pánik alatt a társa kényelmesen átsétálhatott a szalonkocsin.
– Ez képtelenség! Én semmit sem tudok semmiféle társról! – dadogta a zaklatott utas, de a homlokán kövér izzadságcseppek gördültek le.
– A kabátja belső zsebében lévő másodlagos kulcs azonban mást állít – mosolyodott el Vaneau. – Ugyanis a megbízója nem más, mint…
A vonat ekkor váratlanul óriási fékezéssel meglódult, a kerekek szikrát szórva csikorogtak a síneken. Poharak csörrentek, s a szerelvény lassan begördült Valencon állomására.
Az ajtók kinyíltak, és két helyi nyomozó lépett a fülkébe. A vezetőjük a feszült utasra mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a hercegi gyűjtemény elleni csalási kísérlet ügyében!
– …mint a saját unokabátyja, a szalonkocsi pincére – fejezte be Vaneau a mondatát higgadtan.
A gyanúsítottat elvezették. Ahogy a szerelvény újra kigördült az állomásról, a VIP-kocsiba egy új utazó lépett be, aki zavartan szorongatott a kezében egy furcsa, csomagolás nélküli rézórát. Vaneau halkan elmosolyodott, s figyelni kezdett.