198/6. A rejtélyes horgonykulcs — Hideg zuhany Auberoche előtt

– Ez... ez egy puszta koholmány! – dadogta a fekete kalapos úr, miközben cipője hegyével megpróbálta a plüssszőnyeg mintája alá kotorni a kompromittáló fémlemezkét.
– Ne mozduljon! Látom a lábát! – sziszegte Dr. Oskar Kroll, és feszülten még szorosabbra zárta a folyosót.
A fiatal nő ijedten hátralépett, szorosan magához ölelve a tokot.
– De Monsieur Vaneau, miért tenné ezt bármelyik utasom? – suttogta a kalauz, Laurent, akinek homlokáról most már patakokban dőlt a víz.
Monsieur Vaneau ekkor előkelő, komótos mozdulattal előhúzta mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig elmerülten nézte a ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hét perc múlva Auberoche állomásra érkezünk.
– És? Mi köze van ennek az állomásnak az én állítólagos bűnömöz? – hördült fel a gyanúsított.
– Roppant egyszerű – felelte a detektív szárazon. – Auberoche-ban működik az a finommechanikai műhely, ahol ezt a fogaskerekes vasálarcot átalakították. A maszk legkisebb kereke ugyanis nem csupán dekoráció. A meglazult fogaskerék mögött egy apró széf zárja lapul. Ön nem a hegedűt akarta, hanem azt a titkosított dokumentumot, amelyet a tok és az álarc kettős rekesze rejtett.
– Ez képtelenség! – vágott közbe a nő. – A hegedűtok az enyém!
– Valóban az öné, mademoiselle – bólintott Vaneau. – De a zárszerkezet kulcsa, a kis horgonyos rézdarab, már a fekete kalapos úr zsebében pihent. Legalábbis addig, amíg a fizika makacs törvényei közbe nem szóltak.