198/1. A nehéz hegedűtok — Váratlan vasálarc a VIP-folyosón

– Micsoda megkönnyebbülés – sóhajtott fel Dr. Kroll, miközben gyanakodva méregette az újonnan felszállt, hegedűtokot szorító hölgyet. – Remélem, a következő megállóig, Montenard-ig mentesülünk az újabb kohászati bemutatóktól.
– A zene kétségkívül lágyabb műfaj – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegánsan visszacsúsztatta ezüst zsebóráját a mellényzsebébe.
– Ez csupán egy családi örökség – dadogta a fiatal nő, ujjait fehérre szorítva a hangszer tokján. – Nem szeretnék semmiféle feltűnést kelteni.
– A feltűnést már azzal elkerülte, hogy a tok súlya miatt kissé balra dőlve jár – mutatott rá Vaneau száraz mosollyal. – Egy klasszikus Stradivarius ritkán igényel ekkora fizikai erőfeszítést.
– Ön szerint ez is gyanús? – kérdezte Dr. Kroll feszülten, hátrálva egy lépést.
– Egyelőre csak azt gyanítom, hogy a hölgy nem a kották súlyától fáradt el – felelte a detektív.
Laurent, a kalauz udvariasan előrehajolt:
– Segíthetek a hangszer elhelyezésében, kisasszony? A VIP-kabinok polcai rendkívül teherbíróak.
– Nem! – kiáltotta a nő, talán túl hevesen is, majd rémülten elhallgatott. – Úgy értem... magam is megoldom.
Hogy bizonyítsa szavait, a feszült csendben óvatlanul kattintotta ki a tok sárgaréz zárjait. Ám ahogy a fedél felpattant, nem lakkozott faborítás villant meg a VIP-folyosó lámpafényében. A selyembélésen egy súlyos, bonyolult fogaskerekekkel teli, hideg vasálarc pihent, amelynek közepén egy sértetlen, vörös viaszpecsét díszelgett.
– Ez... ez nem az én hegedűm! – suttogta a nő, és a tok kicsúszott a reszkető kezéből.