197/2. A nehéz bőrtáska — Súlyos titkok a négyes fülkében

– A meglepetéseket meghagyom a bűvészeknek és a vasúti menetrendnek – mormogta a fekete kalapos úr, majd gyanakvóan megragadta a bőrtáska fülét, és Laurent kalauz segítségével behúzódott a négyes fülkébe.
Émile Vaneau nem mozdult a kényelmes plüssfoteljéből, de hallása, melyet az évek finomra csiszoltak, pontosan követte a fülkeajtó mögötti eseményeket. A nehéz táska tompa, fémes puffanással landolt a padlón, megremegtetve a vékony válaszfalat.
– Szent ég! – hallatszott Laurent fojtott kiáltása odabentről. – Uram, Ön egy egész öntödét hord magánál? Ez a táska kis híján leszakította a karomat!
– Csak néhány nehezebb családi ereklye. Bronz szobrok. És most, ha megengedi, szeretnék pihenni – felelte a kalapos férfi, de a hangjában vibráló feszültséget nem lehetett eltitkolni.
A kalauz pillanatokkal később, vörös fejjel és a karját dörzsölve lépett ki a folyosóra, egyenesen Vaneau elé.
– Monsieur Vaneau, esküszöm, az a táska nem bronzból van. Amikor hozzákoccant a fűtőtesthez, olyan hangot adott, mint egy páncélszekrény. Ráadásul... látta a cipőjét? Sáros. Pedig Lussacban órák óta nem esett az eső.
Vaneau halványan elmosolyodott, és megigazította a zakója hajtókáját.
– Kedves Laurent, a sár rendkívül ragaszkodó természetű útitárs, különösen, ha az ember nem a főúton közlekedik. Ami pedig a páncélszekrény-hangot illeti... Nos, a családi ereklyék néha valóban meglepően acélosak.
Ebben a pillanatban a négyes fülke ajtaja résnyire kinyílt, és a fekete kalap karimája alatt megvillant egy gyanakvó szempár.