197/1. A nehéz bőrtáska — Árnyak a folyosó szőnyegén

Az Intercontinental Express ritmikus kattogással hagyta maga mögött Lussac kivilágított jelzőlámpáit, s mélyen belevetette magát a párás éjszakába. A VIP-kocsi fűtött folyosóján a frissen felszállt, fekete kalapos úr láthatóan küszködött a szokatlanul súlyos bőrtáskájával.
– Engedje meg, uram, hogy segítsek! – lépett hozzá Laurent kalauz széles mosollyal, ám amint megragadta a fogantyút, a karja megrándult, s a homlokán rögvest megjelent néhány izzadságcsepp. – Önnél aztán van súly... Talán nehézsúlyú szakkönyveket szállít?
– Csak személyes tárgyak – felelte a kalapos férfi szűkszavúan, miközben gyanakvó pillantást vetett a folyosó végén ülő ősz úriemberre. – A négyes fülkét váltottam ki. Kérem, ne nyúljon a csatokhoz!
Émile Vaneau kényelmesen hátradőlt a plüssfotelben, s egy lassú mozdulattal becsukta a könyvét. Szeme sarkából pontosan látta, ahogy a bőrtáska sarka mély nyomot vágott a szőnyeg vastag bársonyába – olyat, amilyet csak a tömör fém képes hagyományozni a szövetre.
– A személyes tárgyak ritkán húzzák le ennyire az ember vállát, kivéve, ha a lelkiismeretéről van szó – jegyezte meg Vaneau csendes, száraz humorral.
A kalapos úr megtorpant, s szemei elkeskenyedtek a karimás kalap árnyékában.
– Ön talán tréfálkozni próbál velem, uram?
– Dehogy. A humor csupán a meglepetések előszobája – válaszolta higgadtan a detektív. – És a következő állomás, Pont-Saint-Esprit felé közeledve, úgy vélem, még tartogat számunkra néhányat ez az éjszaka.