196/5. A leleplezett hamisítvány — Számadás Lussac peronján

– Tehát Ön nem csupán elcsente a hetes fülke lakójának dokumentumait – folytatta Monsieur Vaneau az étkezőkocsi fojtott csendjében –, hanem egy hamisított, keserűmandula-illatú viaszpecséttel próbálta lezárni a saját kazettáját, hogy időt nyerjen.
A zaklatott utas elsápadt, s hátrálva a szalon szárnyas ajtajának vetette a hátát. Laurent kalauz diszkréten elállta az utat.
– Mindenki azt hitte, Ön csupán egy túlbuzgó futár – bólintott a detektív. – Ám a fülkéjéből kiáramló fanyar aroma és a hüvelykujján megragadt, még langyos pecsétviasz elárulta: a robogó vonaton, kapkodva próbálta álcázni a cserét.
A férfi megszólalt volna, de ebben a pillanatban a vonatszerelvény éles csikorgással nagyot fékezett. A porcelán teáscsészék megzörrentek az ablakok melletti asztalokon. Az Intercontinental Express lassan begördült Lussac állomásának kivilágított peronjára.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, és a kocsi szőnyegén két szigorú tekintetű helyi nyomozó léptei koppantak. A vezetőjük egyenesen a sápadt utashoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, okirathamisítás és zsarolási kísérlet ügyében!
– …mert a hamis pecsétviasz árnyalata sosem egyezik a hivatalos állami postáéval – fejezte be Vaneau a mondatát teljes nyugalommal, míg a rendőrök elvezették a tiltakozó férfit.
A peronon a tömeg hullámzott. Miután a gyanúsítottat leszállították, új utasok léptek a VIP-kocsiba. Egy sötét kalapos úr szokatlanul súlyos bőrtáskával lépett be, s gyanakodva nézett körbe.
Émile Vaneau némán figyelte a jelenetet. Az ajtók csapódtak, s a vonat máris kigördült a névtelen éjszakába, a következő állomás felé.