196/4. A hamisított viaszpecsét — Feszültség Marival felé

– Marival nem az én úticélom – préselte ki a fogai között a zaklatott utas, miközben igyekezett úgy elfordulni, hogy eltakarja a kabátja jobb zsebét. – Csupán egy magántermészetű küldeményt szállítok. A vasúttársaságnak semmi köze hozzá.
– Természetesen – bicentett Monsieur Vaneau megértően. – A vasúttársaságot kizárólag a menetrend érdekli. Én viszont felettébb szórakoztatónak találom, ha valaki friss, még langyos viaszpecséttel próbál lezárni egy fémkazettát a robogó vonaton.
Laurent kalauz egy lépést tett közelebb, tekintetét a férfi remegő kézfejére szegezve.
– Az úr hüvelykujján valóban ott piroslik egy apró viaszfolt, Monsieur Vaneau. Ráadásul nem a szokványos postai fajta.
A férfi hirtelen felpattant a székből, kis híján felborítva a teáskészletet. A porcelán csésze veszélyesen megbillent, ám Vaneau egyetlen elegáns mozdulattal helyreigazította a kistányért.
– Ez méltatlan zaklatás! Nem tartozom magyarázattal egy idegennek!
– Tökéletesen egyetértünk – felelte Vaneau higgadtan, majd előhúzta mellényzsebéből régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte a finom mutatókat. – Pontosan nyolc perc múlva Lussac állomására érkezünk. És a hetes fülke utasa aligha lesz elragadtatva, ha rájön: Ön nem az igazi kazettát próbálja átadni neki.