196/2. A nyitott fülkeajtó — Neszek az étkezőkocsi felől

– Egy nyitva felejtett ajtó a vonaton mindig felhívás egy röpke leltárra – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben lassú, megfontolt léptekkel a hatos fülke felé sétált.
Laurent kalauz némi habozással követte, kezét az egyenruhája fekete szegélyén pihentetve.
– Elnézést, Monsieur Vaneau, de nem lenne szakszerűbb, ha azonnal értesíteném a szerelvényparancsnokot?
– A szerelvényparancsnok kiváló szakember, Laurent, de a megérzései túlságosan ragaszkodnak a menetrendhez – válaszolta a fődetektív, majd óvatosan belépett a félig nyitott fülkébe.
A kis helyiségben finom, fanyar mandulaillat terjengett, amely éles ellentétben állt a VIP-kocsi megszokott, viaszolt fa- és szivarfüst szagával. A pamlagon egy összetekert, látszólag értéktelen hírlap hevert, ám Vaneau tekintete azonnal kiszúrta a papír sarkából kilógó, vékony selyemszalagot.
– Nézze csak – mutatott pálcájával a díványra. – A fiatalember nemcsak nehéznek álcázott fémkazettát hord magával, de a csomagolástechnikája is tartogat némi rejtélyt.
– Vajon mit hagyott a szék mögött? – suttogta a kalauz kíváncsian.
– A választ valószínűleg az étkezőkocsiban találjuk meg, ahol az úr jelenleg igyekszik minél természetesebben teát rendelni – mondta Vaneau száraz mosollyal. – Induljunk, mielőtt a mandulaillat teljesen elpárologna.