194/4. A sötétkék kabát — Csel a VIP-kocsi folyosóján

– Egy sötétkék kabátos úr... – nyögte a zaklatott utas, miközben riadtan pillantott az ablakon túli, robogó tájra. – Saint-Valery-ben lépett hozzám a peronon. Ötven frankot adott, hogy vigyem át ezt az átkozott ernyőt Verneuil-be, és adjam át egy sárga kesztyűt viselő úrnak. Esküszöm, sejtelmem sem volt a savról!
– Az ötven frank kétségkívül igen bőséges honorárium egy esernyő sétáltatásáért szikrázó napsütésben – jegyezte meg Monsieur Vaneau szárazon. – Laurent, lenne olyan kedves kérni egy pohár szódavizet a büfékocsisból? A nátrium-bikarbonát kiválóan alkalmas a maró páclé semlegesítésére. Ha sietünk, a rézkupak alatti vésést még megmenthetjük az enyészettől.
Laurent kalauz elhűlve bólintott, és sietős léptekkel megindult a szomszédos vagon felé.
– De hát miért vállalkozna valaki ilyen bonyolult körmönfontoskodásra? – törölgette homlokát az utas.
– Mert a sötétkék kabátos úr pontosan tudta, hogy Ön felkelti majd a figyelmet – felelte Vaneau, és csipeszével óvatosan kiemelte a vékony réztekercset az ernyő nyeléből. – Ez a csöpögő szerkezet csupán látványos elterelés volt. Amíg mi a rézreszeléket csodáljuk, az igazi küldemény már a VIP-kocsi harmadik fülkéjében várja a sorsát.