194/2. A sós páclé — Megtorpanás Verneuil felé

– Hacsak nem egy rendkívül lokalizált, kizárólag az Ön feje felett tomboló tengeri viharból érkezett, a jelenség felettébb szokatlan – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben hófehér zsebkendője sarkával óvatosan felitatott egy cseppet a szőnyegről.
– Csupán egy különleges akvárium-hordozó! – kapkodott levegőért a zaklatott új utas, miközben suta mozdulattal megpróbálta a háta mögé rejteni a terjedelmes fekete selyemernyőt. – Ritka tengeri példányt szállítok a magángyűjteményembe. A tartály sajnos szivárog.
– Értem – bólintott a nyugalmazott fődetektív nyájas megértéssel. – És a ritka tengeri példány természetes élőhelye véletlenül egy mechanikus rézretesz mögött található? Ugyanis a szőnyegre hullott cseppek szélén apró, finom rézreszelék csillog.
Laurent kalauz komoly arccal lépett közelebb, kezében egy gyorsan előhalászott tisztítókendővel.
– Uram, a VIP-kocsi szőnyege valódi perzsagyapjú. Ha a tengeri páclé kikezdi a színezést, az igazgatóság felettébb elégedetlen lesz.
– Biztosíthatom Önöket, semmi törvénybe ütköző nincs a csomagomban! – sziszegte az utas, de ahogy hátrálni próbált a folyosón, az ernyő merevítői közül halk, fémes kattanás hallatszott. A selyem alól sűrű, kaviárillatú emulzió csordult ki, a szőnyegen pedig egy apró, csiszolt üvegfiola kupakja koppant.
– Úgy tűnik – jegyezte meg Vaneau szárazon –, a tengeri élőlénye meglehetősen összetett zárszerkezetet működtet. És ha nem tévedek, a következő állomásig, Verneuil-ig még több meglepetés szivárog majd ki belőle.