193/4. A zöld selyemszálak — Fékezés Saint-Valery peronján

– És addigra a rejtélynek is a végére érünk – folytatta Monsieur Vaneau nyugodtan. – Mindenki azt hitte, a smaragd a hirtelen sötétségben tűnt el. Ám a táska precíz hasítéka elárulja, hogy a vágást még fényben ejtették meg. A fekete kalapos úr a folyosón várakozott, míg Ön, Kroll doktor, szándékosan eltakarta a kilátást.
– Ez rágalom! – hördült fel a doktor idegesen. – Semmi közöm ehhez az emberhez!
– Valóban? Akkor bizonnyal csak a véletlen különös játéka, hogy az Ön zsebéből kikandikáló borotvatok sarkán pontosan ugyanolyan zöld selyemszálak ragadtak meg, mint gyanúsított társunk kabátujján – jegyezte meg a detektív szárazon. – Az együttműködésük igazán megható, de a szőnyeg porsávjai nem hazudnak.
A fekete kalapos úr már az ablak felé hátrált, de a vonat hirtelen éles, csikorgó fékzajjal zökkent egyet. A szerelvény méltóságteljesen lassulva begördült Saint-Valery állomására.
A fülkeajtó szinte azonnal kicsapódott, és két helyi nyomozó lépett be a peronról.
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében, a hercegnő smaragdjának eltulajdonításáért! – léptek a két megrökönyödött férfihez.
– ...melyet a doktor úr bal belső zsebe rejt – fejezte be Monsieur Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség pontosan az ő végszavára időzítette volna a belépést.
A tolvajokat gyorsan elvezették. Az ajtók bezáródtak, a vonat pedig komótosan elindult Belval felé. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, ám ekkor egy új utas lépett a VIP-kocsi folyosójára: egy rendkívül elegáns úr, aki a verőfényes, porszáraz délután ellenére egy csuromvizes, csöpögő esernyőt szorított gyanakvóan a mellkasához. Vaneau szeme vidáman felcsillant.