193/2. A borotvaéles vágás — Porszemek a bársonyszőnyegen

Monsieur Vaneau egyetlen megfontolt lépéssel belépett a fülkébe, és letérdelt a padlón heverő, elhasított kézitáska mellé. Laurent, a kalauz remegő kézzel markolta az ajtófélfát, miközben Dr. Kroll óvatosan benézett a vállai felett.
– Bezárjam a vagon ajtóit, uram? – kérdezte Laurent elfulladó hangon. – Senki sem szállhat le Gisancourt előtt!
– A vonatról amúgy is kényelmetlen lenne menet közben leugrani, kedves Laurent – felelte Vaneau higgadtan, miközben finom ujjbegyeivel megérintette a selyem szélét. – A selyem tisztán, szálirányban vált el. Ez nem egy kapkodó zsebtolvaj műve, hanem egy borotvaéles pengéé.
– Én... én a folyosó végén álltam! – szabadkozott Dr. Kroll, zsebkendőjével törölgetve az izzadságot a homlokáról. – Esküszöm, be sem léptem ide!
– Senki sem vádolta meg, doktor – fordult felé Vaneau enyhe mosollyal. – Bár a védekezési reflexei mindig figyelemreméltóan gyorsak.
Az elegáns hölgy az ablaknak támaszkodva próbálta rendezni a légzését.
– A smaragd egy kis bársonytokban volt – suttogta. – Amikor az alagútban három percre kialudt a folyosói gázlámpa, valaki elsurrant mellettem. Éreztem a huzatot, de azt hittem, csak a kalauz az.
– Én a fülke másik végében voltam, asszonyom! – tiltakozott azonnal Laurent.
Vaneau felemelte a táskát, és a fény felé tartotta.
– A vágás pontosan ott érte a szövetet, ahol a bársonytok lapult – állapította meg a detektív. – Vagyis a tettes nem vakon tapogatózott a sötétben, asszonyom. Már a felszállás előtt pontosan tudta, mit és hol keres.